Takarítási Tudományok Intézete
Igény
 
Tanműhelyek
 
Tagság
 
Referenciák
 
Médiatámogatás
 
Minőségpolitika

A minket körülvevő világ egyre inkább takarításra szorul. A fogyasztói társadalom és az elvárásait kielégítő ipar által okozott környezeti terhelés egyre nagyobb, ijesztőbb mértékű, ezért a jövőben egyre hatékonyabb és eredményesebb – a kockázatok kiküszöbölésére koncentráló – takarítási szolgáltatásokra lesz szükség. A KonfirMATISZ KFT hosszútávú célja, hogy a már meglevő partneri kapcsolatait megtartva, azokat újakkal bővítve olyan szakosodott oktatóközpontá fejlődjön amely konkrét segítséget tud nyújtani az egészségügyi, közérzeti, fizikai és környezetvédelmi kockázatok jelentős csökkentését vállaló szakcégeknek.

 

Céljaink:

  1. Meghatározni, fenntartani és folyamatosan fejleszteni egy olyan kommunikációs és folyamatirányítási rendszert, mely a kellőképpen informált etikus munkatársak, tájékoztatatott és kiszolgált törzsvevők, eredményesen és hatékonyan működő folyamatok és infrastruktúra révén biztosítja, hogy szervezetünk stabil pénzügyi alapokon folyamatos hatékonyság növekedést mutasson. Ezt egészítse ki egy olyan tárgyalási gyakorlat, mely segítségével elérhető, hogy a szervezetnek ütemezhető, teljesíthető és a cég arculatát kedvezően befolyásoló, jól definiált és megfelelő csereviszonyokban szabályozott megállapodásai, szerződései legyenek.
  2. Kialakítani, fenntartani és folyamatosan fejleszteni egy olyan humánerőforrás és eszközrendszert, mely segítségével megvalósíthatjuk a vevők igényeinek megfelelő, szakmailag jól, határidőre és gazságosan kivitelezett, nyomon követett szolgáltatásokat. Ehhez szükségünk van:
    • Hatékony, jól kiképzett és hozzáértő szaktanárokra és munkatársakra, akik előállítják termékeiket.
    • Gazdaságosan beszerzett, optimálisan készletezett, előkészített didaktikai és egyéb eszközökre.
    • Olyan szolgáltatásszervezési rendszerre, mellyel a termékre vonatkozó céljainkat egyre hatékonyabb munkával érhetjük el.
    • Továbbá a szolgáltatási folyamattól független ellenőrzési rendszer kiépítése, fenntartása és folyamatos fejlesztése annak érdekében, hogy a megvalósított szolgáltatási termékek minden esetben a megrendelő meghatározott igényei szerint legyen korrigálva és hitelesítve.
  3. Olyan monitoring rendszer bevezetése, fenntartása és folyamatos fejlesztése, ami megfelelő adatokat szolgáltat a szervezetről. Olyan adatokat, melyek lehetővé teszik a menedzsment tényeken alapuló döntéseit annak érdekében, hogy a KonfirMATISZ KFT egy stabil alapokon álló, munkatársait megbecsülő fejlődő szervezet legyen.

Budapest, 2003. 04. 01

Ritz Katalin

ügyvezető igazgató 

 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2010.01.01. 08:39
Friss hozzászólások
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 

Takarítási Tudományok Intézete KFT (volt KonfirMATISZ Oktatási és Kereskedelmi KFT) Alapítva 2003-ban,  OKÉV engedélyszám: 01-0063-05

1149 Budapest, Pillangó park.  u. 9.

Tel: 422-2540, Fax: 422-2539, e-mail: konfirmatisz@gmail.com

Ügyvezető igazgató: Ritz Katalin, Tel: 294-4884, Mobil: 70/317-5642 

Pálya
 
Kapcsolatok
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
TRY.HU
Számláló
Indulás: 2005-04-20
 
LETÖLTÉSEK
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon